Kimozdulva az óvoda falai közül… vagyis kiszabadulva
Az óvodai mindennapok pörgősek, mozgalmasak, sosem unalmasak. Mindig ott a zsizsegés, a változás, a sokszínűség. Több árnyalata van, mint a szivárvány csodálatos színeinek. Nyolc éve dolgozom ebben a kis csodavilágban, melyet folyamatosan óvunk, védünk és formálunk, hogy a lehető legjobb világ legyen. Ehhez elengedhetetlen egy jó óvónő kolléga és egy dajka, akikről sajnos kevesebb szó esik, pedig nélkülük minden nehezebben, nyikorogva-csikorogva menne. Mindenkinek megvan a maga fontos és nélkülözhetetlen helye egy óvodai csoportban.
Csoportunkkal szeretünk kimozdulni, mivel számtalan lehetőség nyílik a megtapasztalás útján való fejlődésre. Két kalandunkat szeretném elmesélni neked, kedves olvasóm, amelyek az óvoda falain kívül történtek.
Kolléganőmmel sűrűn szervezünk tanulmányi utakat, így volt ez egy közeli erdei kirándulás során is. A budapesti közlekedés nem teljesen ismeretlen a gyerekeink számára, hisz korábban is közlekedtünk csoportosan. Busszal jutottunk el az erdőig, mely mindig nagy élmény a gyerekeknek. A közösen megélt élmények mérhetetlen közösségfejlesztő hatással bírnak. Látva az ő boldogságukat, mi is töltődünk általuk.
Az erdőbe kiérve átbeszéltük a szabályokat, az erdő fontosságát, a tanulmányi utunk célját és menetét. Ennek az útnak a célja a természet szeretetének erősítése, a madarak megfigyelése volt. Kolléganőm jól ismerte ezt az erdőt, jómagam elsőre jártam ezen a helyen. Különböző tájékoztató interaktív táblákat helyeztek ki az erdő bejáratánál, melyeket a gyerekekkel átbeszéltünk. Ezt követte az erdő felfedezése. Beérve az erdőbe a gyerekeket csendre intettük, hogy hallhassák a madarak csengő csiripeléseit. Volt egy kisfiú, aki nem szeretett volna csendben lenni, és ennek hangot is adott. Sokáig ezt a mondatot ismételgette: „Nem leszek csendben, nem, nem, nem ….” Ez a kisfiú tényleg nem volt csendben… de mosolyt csalt sokunk arcára. Bandukolva az erdőben, kolléganőm rájött, hogy eltévedtünk. Nem volt nagy erdő, mégis kevesebb séta volt betervezve. A gyerekek éhesek és fáradtak voltak, így megpihentünk egy fa tövében. Új élmény volt ez! Különleges helyen gyümölcsöztünk és pihentünk egy keveset. Mivel az erdőben nincs WC, így a természet adottságait kihasználva újabb vicces eseményeket éltünk át közösen. Majd újult erővel tovább indultunk! Nemsokára visszaértünk a kiindulóponthoz. Volt ott egy nagy játszótér, ahol szabadon játszhattak. Mit is mondjak? Nem voltak eléggé fáradtak! 😊 Nagy kalandként éltük meg ezt az utazást! Mindig nevetve gondolunk vissza az eltévedésünkre. Gyakran ellátogatunk ebbe az erdőbe, ahová megannyi élmény köt.
Második nagy kalandunkra a „Közlekedési eszközök” témahét keretén belül került sor, ugyanis kolléganőmmel elhatároztuk, hogy a helyi adottságokat figyelembe véve, kipróbáljuk a vonatot, a metrót és a villamost. Elmélyülve a témában, lezárásképpen közösen elindultunk a nagy kalandunkra. Első állomásunk a vonat volt, melyen minden gyermek ült már, mégis kíváncsisággal és izgalommal szálltak fel. A vonaton sokat beszélgettünk. A gyerekek kérdéseket tettek fel a vonatokkal kapcsolatban. Kőbánya-Kispest állomásnál szálltunk le, ahol percekig néztük a metró közlekedését a felüljáróról. Ezáltal lehetőség nyílt sok-sok téma átbeszélésére. Több gyermek számára újdonság volt az M3 metró. Megdöbbentő volt, hogy Budapesten, ahol a lehetőségek adottak, több olyan nagycsoportos gyermek is volt, akik még nem utaztak metrón. Mérhetetlenül nagy élmény volt a gyerekeknek, de a felnőtteknek is. Mivel ez egy egész délelőttöt átívelő program volt, gondosan ki kellett találni a tízórai helyszínét, valamint a mosdózási lehetőséget. Így jött az ötlet, hogy a metróállomáshoz közel lakó óvónőhöz betérjünk. Nagy szeretettel készítettem elő kis otthonomat a lurkók számára. Felbecsülhetetlen volt látni az előszobában a sok pici cipőt, valamint az örömöt az arcukon! Elfogyasztva a tízórait, nagy kaland várt ránk a mosdózással, ugyanis ez egy felnőtt WC volt! Ennek ellenére a gyerekek nagyon türelmesek, összeszedettek voltak, mi pedig megtapasztalhattuk a szorosabb együttműködés szépségét. Megpihenve, jóllakottan indultunk tovább a villamosmegállóba, ahol felszállhattunk az utolsó megfigyelésre szánt közlekedési eszközünkre. A villamoson utaztunk a leghosszabban, így bőven volt idő az élmények megosztására, a fáradtabbaknak a pihenésre. Gondolom, nem is kell mondanom, hogy visszaérve az óvodába elfogyott az összes ebéd, s nem volt gyermek, aki ne aludt volna.
Pályánk során rengeteg lehetőség nyílik a gyermekek fejlesztésére, a tapasztalás útján való megismerésre, melyet érdemes kihasználni! Úgy gondolom, kimozdulva az óvodai falakon túl kinyílik előttünk egy újabb ajtó, melyen átlépve életre szóló élményt élhetünk meg az ovisokkal. A tanulmányi utak sokkal több szervezést, átgondolást igényelnek, és nem kevesebb felelősséget! Eleinte az óvodai környezetet jó megismerni, majd érdemes messzebb is merészkedni! Az igazi visszajelzés, amikor a gyerekek hónapokig emlegetnek egy-egy tanulmányi kiruccanást, illetve amikor az elballagott, már iskolába járó gyermek jön vissza, és emlékként meséli számunkra, hogy milyen jó is volt, amikor kiszabadultunk az óvodából!
