Ovis maradtam
Miért is maradtam ovis?
Mit is jelent ez?
Ezért is írtam nektek ezt a mesét, hogy mindezt elmeséljem.
Képzeljétek el nem is olyan régen még én is ovis kislány voltam, mint ti, vagy régebben a szüleitek. Pontosan ugyanebben az oviban töltöttem a mindennapjaimat, itt játszottam, ettem, aludtam és tanultam az óvó néniktől, hogy mire iskolás leszek, azt mondhassák rólam, iskolaérett lettem.
De, hogy miért is mesélem el nektek most ezt a történetet?
Hogy jobban belelássatok: mi folyik az óvodában?! A játékon kívül, amire most gondoltok.
Tekerjük vissza azokra a bizonyos 90-es évekre, képzeljétek el, nem csak én jártam ide, hanem anyukám is minden nap, hiszen óvónéni volt.
Így hát, ha valaki látta, mit is csinál pontosan egy óvónéni otthon és az oviban, akkor az én voltam. Nagyon sokat dolgozott otthon, még akkor írógépen és papíron, majd szép lassan a számítógépen. Sokszor miután hazaérkezett, dolgozott tovább, csak nem az oviban, mert a gyerekek között a sok papírmunkát nem lehet elkészíteni. Sokszor mutatta meg mit készít, kérte ki a véleményem.
Minden kis kulisszatitkot elmondok most nektek, amit esetleg még nem füleltetek le alvás időben odabent.😉 Mert hát tudjuk, az óvónéni is ember, ilyenkor jut idejük egy kicsit beszélgetni, szakmázni, pletyizni is kollegákkal, amit szívesen mesélnek otthon a gyerekek, ha megkérdezzük tőlük mi történt ma az oviban? 😊
Így történt tehát, hogy imádtam az ovis éveimet, láttam az óvónénik arcán a mosolyokat és a kemény munkát, de láttam, hogy minden egyes ölelés és „szeretlek”, vagy egy kis virág, mennyi örömöt okozott. Sokat hallottam és láttam anyukámtól, sokat figyeltem és kérdezgettem, min dolgozik, amikor otthon készült. Szerettem iskolás koromban beülni hozzá délutánonként, megnéztem a műsorokat, amikkel készültek, és szerettem játszani a gyerekekkel, kicsit újra ovisnak lenni. A mai napig vicces vele sétálni az utcán, nagyon sokan ismerik és köszönnek neki, kicsik, nagyok, és már idősebbek is. Teltek múltak az évek, mindazok az emlékek, amiket innen magammal vittem, mindig velem voltak, így amikor el kellett döntenem azt a bizonyos fontos kérdést: „- Mi leszel, ha nagy leszel?” Nem volt kérdés … 😊 Mindig is tudtam, hogy itt, ebben az oviban szeretnék dolgozni, és gyerekekkel szeretnék foglalkozni, mert mindaz, amit láttam és hallottam, elég volt ahhoz, hogy tudjam, bármennyire is nehéz, én is ezt szeretném csinálni. Valahogy így lettem én is NÉNI 😊
Na de mitől is van jó dolgunk felnőttként az oviban?
Kezdjük is a legelején… Nagyon sok papírmunka van, bármennyire hihetetlen, kívülről ebből semmi sem látszik, ezekkel bent az oviban idő sincs foglalkozni.
Nem is olyan egyszerű az egész, képzeljétek el, hogy minden évhez nevelési tervet kell készíteni, amit félévente értékelni kell, és hozzá kell igazítani a következő évet, majd minden hetet megtervezni, a meséket, a verseket a hozzájuk kapcsolódó kézműves foglalkozásokat. Matekos és egyéb fejlesztő játékokat készít, matematikai képességeket fejleszt, szemléltet, különböző játékos módon, énekel, mondókázik, körjátékokat játszik és környezeti nevelést is tart, és persze a mozgást is fejleszteni kell, ami nagyon fontos és összetett feladat. Közben igyekszik mindezt a gyerekek korának és képességének megfelelően tenni. Már ez is elég sok minden szerintem. Anyukám kezében rengeteg könyv volt és onnan kereste, kutatta az újdonságokat. Ma már könnyebb, hiszen ott a telefon és bármit pillanatok alatt megtalál, akár napközben is, ha a gyerekeknek valami olyan kérdése van, vagy szemléltetni is lehet vele, nem csak telefonálni.😉
Mindeközben tudni kell, mit miért csinál, mivel mit fejleszt, pedig csak játszik egész nap. Nem? 🙂 Folyamatosan készülni kell a különböző ünnepekre, és igyekszik minden kisgyerekhez megtalálni a hozzá vezető utat, egyénileg felzárkóztatni vagy a tehetségét gondozni. Ezeket a dolgokat heti szinten témákhoz kapcsolódva írja meg, majd hétvégén értékeli a munkáját, hogyan tudta megvalósítani, amit eltervezett. Közben ugye hiányzási naplót is vezet, arról, ki mikor volt oviban, hányszor volt beteg, igazolja a hiányzást. Egyéni fejlődési naplót vezet minden kisgyermekről, hogyan fejlődik félévente, és reméljük nem keveri össze őket.😊 És ha még ez nem lenne elég, azért bent is van a gyerekekkel, gondozási feladatokat lát el, felügyel, foglalkozást tart, programokra kíséri a gyerekeket, hol vigasztal, cipőt köt, nózit töröl, ölelget vagy esetleg játszik is a gyerekekkel. Folyamatosan tartja a kapcsolatot a szülőkkel, van, akivel könnyebben, és van, akivel nehezebben a gyermekek érdekében. Szülőit és fogadó órákat tart, mindezeket már munkaidőn kívül. Sokszor kap hirtelen feladatokat, írnia kell esetleírást, pedagógiai szakvéleményt, mennie kell továbbképzésre – nem is egyre – és önértékelést ír, ellenőrzéseket kap. Képzeljétek el, 7 évente 120 „csillagot” kell összegyűjtenie, ahhoz, hogy óvónéni maradhasson, és ha még ez nem lenne elég, portfoliót ír, bemutatókat tart, értekezleten ül, és szervezi a gyerekeknek a programokat, és igyekszik mindent megtenni az oviért, és a csoportjukba járó gyerekekért, hiszen minden óvónéninek annyi gyereke van, ahányan a csoportjába járnak, és még grátisz, ha otthon is van 😊. Szóval folyamatosan dolgozik, egy óvónéni agya sosem kapcsol ki, mindig lát, hall valami ötletet, keres és kutat, minden szemétből csodát alkot, igyekszik minden nap jókedvű és mosolygós lenni, pedig vannak napok, amikor neki sem könnyű, bár ez ritkán látszik rajta. Néha jut ideje a családjára is, de ők aztán megmondhatják, hogy még ilyenkor sem kapcsol ki.
Most már tudjuk, mennyi munkája van egy óvó néninek, és reméljük türelme is sok van, hiszen napi szinten kb. 20 gyerek van rábízva, ami nagyon nagy felelősség. Bár ideje is jó lenne, ha több lenne, mondjuk, ha egy nap 30 órából állna.😊
Viszont mindezek tudatában örülök, hogy nap mint nap itt lehetek a szuper kollégáimmal és gyerekekkel, hiszen olyan ez nekünk, mint egy második család. Mert még egy nehéz napon is képesek elterelni a gondolataimat, ölelésükkel megvigasztalni és erőt adni a következő naphoz, jó tudni, hogy ők bíznak és számítanak rám nap mint nap, bármi is történjen a nagyvilágban. Szeretném, ha azok az alapok, amiket igyekszem most átadni nekik, velük is mindig ott maradnának, és boldogan tekintenének vissza az ovis éveikre, hátha valamelyikük egyszer a kollégáink soraiba csatlakozna. Örülök, hogy azt csinálhatom, amit kislánykorom óta szerettem volna. Ne felejtsétek el, az álmok valóra válhatnak, ha valamit nagyon szeretnénk és megdolgozunk érte! 😉
