Aranyhaj fodrászai
Amikor meghallottam Anyu hangját és magamhoz tértem a rózsaszín álmomból, eszembe jutott, hogy ez valószínűleg egy újabb olyan nap lesz, amit az oviban töltök. Ezt mindig abból tudom, hogy mikor kinyitom a szemem, olyan mintha apró manók serege ügyeskedne azon, hogy azt újra visszahúzzák a kényelmes megszokott helyre, hogy miután egy pillanatra beleolvadok a sötétségbe, folytatódhasson a rózsaszín álmom. Más napokon nincsenek manók és meleg sötétség sem, olyankor a szép álmom is véget ér mire felkelek, és vidáman szaladok ki a szobámból, hogy tudassam szüleimmel, ébren vagyok.
Szóval mikor éreztem, hogy jönnek a manócskák, hogy újra lecsukják a szemhéjam, jól megdörzsöltem a szemem hogy leessenek onnan, majd odasúgtam nekik: „Talán legközelebb”.
Az oviba vezető út nem volt hosszú, mindig anyuval kézen fogva sétáltunk. Ma olyan korán lehetett, hogy még az az ijesztő kutya a fehér kerítés mögött, az is aludt mikor elmentünk mellette Anyuval. „Őt legyőzték a kismanók” – gondoltam.
Az oviban csend volt mikor odaértünk, én voltam az első. Amikor felértünk az én csoportomhoz, megpillantottam az óvó nénimet. Az ajtóban állt kitárt karokkal, fülig érő mosollyal az arcán és gyönyörűen csillogó szemekkel. -„Drágám már nagyon vártalak, úgy unatkoztam egyedül.”. Így köszöntött, én pedig odaszaladtam és megöleltem. –„Te is legyőzted a manókat!”- mondtam neki. „Hát persze, csak megdörzsöltem a szemem, ahogy tanítottad és máris mind leesett.”- válaszolt kacagva.
Amikor anyu elment, elkezdtünk babázni és lassan megérkezett a többi csoporttársam, és barátom. Amikor megérkezett Panni és Saci, velük folytattam a babázást. Megpróbáltuk befonni a babák haját, de valamiért nem sikerült, pedig találtunk csillogó csatokat is, amiket a fonatba tehettünk volna. Végül odajött az óvó nénink, mert látta, ahogy tanácstalanul ülünk egymás mellett. Elmeséltük neki a bánatunkat, mire Ő hozott egy kisszéket, lecsücsült rá és azt mondta: „Hát akkor gyertek és fonjátok be az én hajamat, az nem fog úgy csúszni, mint a babáké. Ezek a csatok pedig mind gyönyörűek.”. Mindhármunknak felcsillant a szeme az ötletet hallva. Zsuzsi néninek gyönyörű, szőkés, hosszú haja volt, azt könnyen be tudtuk fonni és kicsinosítani. Körülálltuk mind a hárman és három kis fonatot készítettünk. Közben jókat beszélgettünk, megtudtuk például, hogy Zsuzsi néni kedvenc hercegnője az Aranyhaj, és hogy mindig vágyott arra, hogy olyan szépen befonják a haját, egyszer, mint a mesében. Olyan boldog voltam, hogy teljesíthetjük ezt az álmát! Ebédig sem lettünk kész, de Zsuzsi néni megígérte, hogy alvás után folytathatjuk.
A délutáni alvás különösen hamar eltelt, és mi izgatottan folytattuk a munkát. Amíg Andi néni a többi gyerekkel játszott, Zsuzsi néni a kiszéken ült, mi pedig körbeállva díszítettük a haját apró csatokkal, fonatokkal, miközben beszélgettünk és nevetgéltünk.
Amikor anyu megérkezett, már készen is voltunk, és Zsuzsi néni olyan boldogan mutogatta a haját Anyunak, mintha csakugyan az volna a világ legszebb csodája. Mi hárman pedig boldogan ugrándoztunk körülötte. El sem hittem, hogy ilyen boldoggá tudtuk a mi óvó néninket tenni, egy ilyen aprósággal. Egy újabb örömteli hír volt az, amikor anyu elmondta, ma mindhármunkat hazaviszi, és együtt tölthetjük a nap további részét a barátnőimmel.
Aznap olyan sok boldogság ért, hogy amikor végül ágyba kerültem, már azt sem bántam, hogy a kismanók újra felkúsztak a szempilláimra, és lassan ahogy lecsukódott a szemem, elindult egy újabb szép álom. Aranyhajat láttam és meg sem lepődtem azon, hogy úgy nézett ki, mint Zsuzsi néni. Mi hárman pedig körülötte álltunk és a haját csinosítgattuk.
Másnap pedig mikor újra találkoztunk Zsuzsi nénivel, a haja apró hullámokban omlott a vállára, a barátnőimmel pedig megállapítottuk, milyen gyönyörű.
