A legszebb üzenet
Vidéki óvodában, óvónőként dolgozom egy vegyes, de a szó legszorosabb értelmében vett vegyes csoportban. Vegyesen vannak a fiúk, lányok, korosztályok, nemzetiségek, bőrszínek, anyagi körülmények, egyszóval életek. Minden reggel megérkezik 25 kis élet, kilépve a saját, megszokott kis világából, hogy egy másik, egy közös világba csöppenjen.
Azon a héten sem volt ez másként, a Víz világnapjának hetén, amikor én mindenféle vizes témával, ötlettel, verssel, dallal vártam a „gyerekeimet” a csoportba.
– Miért fontos számunkra a víz? – tettem föl a nekem egészen egyértelmű kérdést az én merőben másként, sokszor pozitívabban, sokszor egyszerűbben, naivabban, szerethetőbben gondolkodó 3, 4, 5, és 6 éves „gyerekeimnek”.
„Megisszuk!”, „Fürdünk benne!”, „Anya kimossa a ruhámat!” Jobbnál jobb gondolatok gyülekeztek a víz körül. De, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolguk, egy házi feladatot adtam fel nekik:
– Otthon mindenki gondolkodjon el azon, hogy neki miért is fontos a víz, és kérje meg anyát, apát, hogy egy kis papírra írja le nekem holnapra!
Holnap? Az mi is? Van hétfő, meg kedd, de holnap, tegnap? Hogy is mondta óvó néni, az mikor is lesz? Mennyit is kell addig aludni?
A nap tovább folyt megszokott medrében (ha már Víz világnapja volt), udvari játék, csimpaszkodás a korláton, veszekedés a hintáért, hiszti, mert a zöld motor helyett csak egy sárga maradt, őszinte öröm az első pitypang megtalálásakor, sorakozó, ebéd, alvás… nem is csoda, hogy másnap nem érkezett egyetlen üzenet sem. Hiába vártam az olvasnivalót, nem tudtam meg, miért fontos a víz.
– Akkor ez marad a házi feladat továbbra is, otthon írjátok le anyával, nektek miért fontos a víz!
Másnap kíváncsian vártam az üzeneteket, tűkön ülve kérdezgettem a gyerekeket, ki hozott. És láss csodát, nyíltak a kis cicás, kutyás hátizsákok, tépődtek a zsebek tépőzárjai, és előkerültek a kis papírok. Olyan jó volt látni egy kis otthoni szeletet az életükből, elképzelni, hogy anyával ülnek az asztalnál, tollal a kezükben, és arról beszélgetnek, milyen rossz lenne, ha nem lenne víz. A kis cetliken olyasfélék voltak írva, amit gondoltam, „a víz éltet”, „ásványi anyagok miatt fontos”, „mosás, főzés miatt, megisszuk”. Volt olyan üzenet, aminek elolvasásakor gurultunk a nevetéstől: „abban mosom meg minden este a büdös lábam”.
Ám az egyik üzenet szívbe markoló volt. Nem is az, ami rá volt írva, hanem az, ahogyan. Egy cigarettapapír kartondobozából volt kivágva egy darab, rajta szinte analfabétizmus jeleit mutató betűkkel a következők: „meginni, mosni, fürdeni”. Ennek az üzenetnek örültem a legjobban, mert egy olyan testvérpár hozta, akiknek nem a legtisztább a ruhájuk, telente füstszagú a hajuk, elnyűtt cipőcskéik alig maradnak a lábukon, mégis a legtisztelettudóbb gyerekek a csoportban, akik tavasszal minden reggel virágot hoznak nekem, és féltő gonddal veszik elő a játékokat a polcról. És az ő szüleiket is foglalkoztatja, hogy miért is fontos a víz, leülnek a gyermekükkel, mert az házi feladatot kapott az óvodában, és lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek, hogy jó embert neveljenek belőlük.
Azt hiszem én is ezért választottam ezt a pályát, hogy lehetőségeimhez mérten jó embert neveljek azokból a gyerekekből, akiket rám bíznak a szüleik.
